rezedaszagú kis városom

Nem is olyan régen, a baráti körben volt egy vitám. A hangzavart az a nézetem váltotta ki, hogy igenis, van félnivalónk. Röviden felvázoltam a múltban lejátszódott eseményeket, majd hozzákapcsoltam a közelmúlt történéseit, és a végén egy lehetséges jövőt festetem a társaság elé. A legfinomabb reakció is az volt, hogy enyhén szólva hülye vagyok, mert azt a jövőt, amit én sejtetni véltem, nem engedik megtörténni.

 De, hogy ne beszéljek rébuszokban, íme, a tények:

1. 1848, a népek tavasza, stb. Ebben az időben ébredtek öntudatra a nemzetek, a nemzetiségek (ez utóbbi mai szóhasználatban), mi magyarok erre nemigen figyeltünk,
2. amikor meg akartuk védeni az osztrákoktól jogosan kivívott jogainkat, az elsők, akik nekünk rontottak a nemzetiségek voltak (pl. Jellasics),
3. a zűrzavar elmúltával újra csak arra koncentráltunk, hogy mi magyarok mit tudunk visszakapni elvesztett jogainkból, Kossuth Dunai konföderációját víziónak gondoltuk,
4. az első világháború aztán ráébresztett minket, hogy a nemzetiségek elveszik, amit akarnak, pl. az ország 70%-át (kb.), az iparral, a lakossággal, a nyelvünkkel együtt,
5. Következtetés: az európai országok egy emberként álltak ki a kisebbségi jogok mellett, azt, amit mi magyarok mondtunk, állítottunk, bizonyítottunk, magasról lesajnálták (pl. Telekit és az ő vörös térképét)

1. Ezek után úgy telt el több évtized, hogy a határon túli magyarokat üldözték, megkülönböztették, kollektív bűnösöknek kiáltották ki,
2. Még a mai napig is megfigyelhetőek magyarellenes megmozdulások, még ma is érvényben vannak a benes – dekrétumok, és az európai országok ismét csak nem mutatnak érdeklődést a magyarok verziójára.
3. Következtetés: ha ma Magyarországon az etnikai viták elfajulnának, mi húznánk a rövidebbet, hiszen megint mi vagyunk azok, akik a kisebbséget bántjuk, mint ahogyan nem adtunk nekik jogokat sem, anno. Mert az európai országok csak egyoldalúan szemlélik a hazai történéseket.
4. Végső következtetés: autonómia a kisebbségeknek, területek átadása, stb.